Ugrás a tartalomhoz

Horgolt bárány, az ari öri-bari :-) 2.

Közzétéve itt: Gyermekeknek, Horgolásminták, Húsvét, és Tavasz


Horgolt bárány, az öri-bari

Ez is egy tavalyi terv volt (mint a horgolt nyuszis kosárka), melyet csak idén volt időm elkészíteni húsvét-környéki ajándékként a kislányomnak. Így most lett egy újabb “öri-barija”, – a horgolt bari-párna mellett – bár szerintem nyugodtan jellemezhetjük “ari-barinak” is 🙂 Az elkészítése pár órát igénybe vesz ugyan, de nem igényel különösebben komoly horgolási gyakorlatot. Mivel a mintaleírás elég hosszú, két részben teszem közzé. Az első részben a bárány teste, karjai és lábai szerepelnek, a második részben pedig a feje, fülei és az összeállítás.

 

 

 

 

 

 

 

 

Alapanyagok, eszközök a horgolt bárány elkészítéséhez:

  • fehér fonal 6-os méretű horgolótűhöz, barna fonal 5-ös méretű horgolótűhöz, egy kevés fekete fonal
  • 6-os és 5-ös méretű horgolótű
  • tű, cérna, olló
  • 2db mozgó szem, ragasztópisztoly
  • 1 db fehér pompom (a faroknak)

 

A bejegyzésben felhasznált horgolási rövidítéseket ide kattintva találhatod meg.

 

 

A horgolt bárány elkészítése 2.

 

A horgolt bárány feje

 

Horgolt bárány: a bárány feje, az alap körlap

Spirálisan horgolunk, ehhez érdemes szemjelölőt használni. Barna fonallal, 5-ös méretű horgolótűvel dolgozunk.

Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört (6 p)

1.kör: *(2 kp)* ism. a kör végéig (12 p)

2.kör: *(2 kp), kp* ism. a kör végéig (18 p)

3.kör: *(2 kp), 2 kp* ism. a kör végéig (24 p)

4.kör: *(2 kp), 3 kp* ism. a kör végéig (30 p)

 

Horgolt bárány: a bárány feje, a gömb közepe

5-8.kör: *kp* ism. a kör végéig (30 p) 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bárány: a bárány feje, megtöltjük tömőanyaggal

9.kör: *F, 3 kp* ism. a kör végéig (24 p)

10.kör: *kp* ism. a kör végéig (24 p)

11.kör: *F, 2 kp* ism. a kör végéig (18 p)

12-13.kör: *kp* ism. a kör végéig (18 p)

14.kör: *(2 kp), kp* ism. a kör végéig (24 p)

15.kör: *kp* ism. a kör végéig (24 p)

Keményre töltjük tömőanyaggal.

 

Horgolt bárány: a bárány feje, az első nupp- kör

16.kör: fehér fonallal, 6-os méretű horgolótűvel folytatjuk: *Nupp, kp* ism. a kör végéig    (24 p)

17.kör: *kp* ism. a kör végéig (24 p)

18.kör: *Nupp, kp, Nupp, (2 kp)* ism. a kör végéig (30 p)

19.kör: *3 kp, F* ism. a kör végéig (24 p)

20.kör: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (24 p)

A nupp elkészítésének részletes bemutatása ide kattintva érhető el.

 

Horgolt bárány: a bárány feje, a nupp mintás bunda

21.kör: *2 kp, F* ism. a kör végéig (18 p)

22.kör: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (18 p)

23.kör: *kp, F* ism. a kör végéig (12 p)

24.kör: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (12 p)

25.kör: *kp, F* ism. a kör végéig (6 p)

 

Végül kipótoljuk a tömést, kinyomkodjuk a buborékokat és tűvel vagy horgolótűvel összezárjuk a nyílást. 

Horgolt bárány: a bárány feje, megtöltjük tömőanyaggal
Horgolt bárány: a bárány feje, összezárjuk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A horgolt bárány fülei

 

Horgolt bárány: a bárány füle

Barna fonallal, 5-ös méretű horgolótűvel, spirálisan horgolunk.

Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört (6 p)

1.kör: *(2 kp)* ism. a kör végéig (12 p)

2.kör: fp, (2 erp), fp, 3 kp, fp, (2 erp), fp, 3 kp (14 p), elkötjük és elvágjuk a fonalat 

Még egyet horgolunk belőle. 

 

 

A horgolt bárány összeállítása

 

Horgolt bárány: a bárány összeállítása

Érdemes először gombostűvel feltűzni a bárány testrészeit, hogy szimmetrikus legyen. 

Felvarrjuk a füleket a fejre, majd felragasztjuk a szemeket. Aki szeretné, ha lányosabb lenne a báránya, virággal díszítheti az egyik füle mellett.

 

 

 

 

 

Horgolt bárány: a bárány összeállítása

Fekete fonallal orr-és száj mintát varrunk rá egyszerű Y-alakban.

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bárány: a bárány összeállítása

Ezután felvarrjuk a karokat és a lábakat, hátulra pedig a bojtot (faroknak). A spirális horgolás miatt nem olyan könnyű szépen, szimmetrikusan elhelyezni a testrészeket, kicsit megcsalhat a szemünk.

Végül felvarrjuk a fejet a testre és egy kis szalaggal masnit kötünk a nyakára. 

 

 

 

 

 

 

Még elkészülhet húsvétig! Bármilyen, a horgolt bárány-mintával kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolok a bejegyzés alján található Hozzászólások-ban vagy a Kreatív+Hobby Alkotóműhely Facebook-oldalán. Jó horgolást kívánok Mindenkinek! 🙂

Horgolt bárány nupp mintával


Kapcsolódó bejegyzések



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.