Ugrás a tartalomhoz

A nupp (bobble stitch) horgolása

Közzétéve itt: Horgolási segédletek, és Horgolásminták


Horgolt bárány nupp-bundával

A nupp (angol neve: bobble stitch) horgolása egyszerű 🙂 Egyelőre nem találtam rá másik magyar nevet, de ránézésre kis bogyónak (buboréknak) látszik. Horgolhatjuk körkörösen is, akkor a körlap horgolás szabályai szerint szaporítjuk a bogyók közötti kispálcákat. Ebben a bejegyzésben az egyszerűség kedvéért egy téglalap alakú mintán mutatom be a nupp horgolását. Akit a körkörös nupp-minta elkészítése érdekel, egy horgolt bárány mintát ajánlok, mely ide kattintva érhető el. A nupp mintának egyik különlegessége, hogy a minta színe egysíkú, míg a buborkékok a minta fonákán alakulnak ki. 

 

 

 

 

 

A nupp (bobble stitch) horgolása

 

A bejegyzésben felhasznált horgolási rövidítéseket ide kattintva találhatod meg.

 

A nupp horgolása röviden összefoglalva

 

A nupp horgolása nem más, mint egy szembe horgolt tetszőleges mennyiségű és méretű pálca egyszerre befejezve, a következő szemben pedig rendszerint kispálca áll. A nupp általában 4-5 egyráhajtásos pálcából készül. A nupp-sort egy kispálca sor követi, így alakul ki a bogyós minta. 

 

A nupp horgolása lépésről-lépésre

 

Készítünk egy tetszőleges kezdősort, ebben a példában ez 21 láncszem volt, majd a következő sor egyráhajtásos pálca lett. Erre horgoltam rá a nupp-sort:

Nupp horgolása: 1.lépés

1.lépés: 3 lsz…

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 2.lépés

2.lépés: … ráhajtunk a tűre…

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 3.lépés

3.lépés: … beszúrunk a mellette lévő szembe …

 

 

 

 

 

4.lépés: … áthúzzuk a szálat…

Nupp horgolása: 4.lépés
Nupp horgolása: 4.lépés

 

 

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 5.lépés

5.lépés: újra ráhajtunk a tűre…

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 6.lépés

6.lépés: … és áthúzzuk a szálat. Ezzel elkészült a 2. pálcánk (a sor eleji 3 lsz magasítást is erp-nak vesszük) fele.

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 7.lépés

7.lépés: horgolunk még 3 fél erp-t

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 8.lépés

8.lépés: Ekkor 5 hurok van a horgolótűn. Ráhajtunk a tűre…

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 9.lépés

9.lépés: … és egyszerre áthúzzuk a szálat a tűn lévő összes hurkon

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 10.lépés

10.lépés: horgolunk egy láncszemet…

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: 11.lépés

11.lépés: majd a következő szembe egy kispálcát.

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: a 2. nupp

A következő szembe horgolunk egy újabb nuppot 5 erp-ből.

 

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: az első sor nupp

Ezután egy újabb kispálcát horgolunk a következő szembe. Ezeket a lépéseket ismételve (egy szembe egy nupp, a köv. szembe egy kp) végighorgoljuk a sort.

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: a 2. sor kispálcából áll

Megfordítjuk a mintát és minden szembe kispálcát horgolunk.

 

 

 

 

 

Nupp horgolása: a 2. sor kispálcából áll

A sor végén újra megfordítjuk a mintát…

 

 

 

 

 

… és következhet egy újabb nupp-sor.

 

Végül itt egy nagyon jó (angol nyelvű) videó segítségként:

 

Nupp horgolása: a nupp minta hátulról (ez a munka színe)
Nupp horgolása: a nupp minta elölről

 

 

 

 

 

 




Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.