Ezzel a bejegyzéssel ősz óta adós vagyok. Most újra előkerült ez a tortaállvány egy újabb Minnie-egér torta sütése alkalmából. Volt rá időm, így magam felé is törlesztettem egy tartozást és kijavítottam az őszi hibákat rajta. Sajnos nem lett tökéletesen vízszintes a ragasztó nedvessége miatt, de ez nem feltűnő, mert a torta súlya és főként az ínycsiklandó látvány elfedi a hibákat 🙂 Külföldön nagy divat ilyen állványokon felszolgálni a sütiket és remélem, itthon is meghonosodik. Addig ugyanis nem nagyon lehet venni, csak szintén papírból, és minőségüket tekintve nagyjából egy-kétszer használhatóak (ahhoz képest pedig elég drágák), bár szép nyomtatott egerek és királylányok vannak rajtuk… Igaz, hogy azok könnyen tárolhatóak, mivel szétszedhetőek lapjaikra, de az enyém meg pompásan fest 🙂 , tisztítható és évekig használható. Nem véletlenül használtam a „pompás” szót: szándékosan túldíszítettem az állványt, mert kislányok szemének ez az elragadó masni-és rózsaszín mennyiség :-).
Ezen a képen kislányomat, Rózát láthatjátok az utolsó szülinapja alkalmából. 3 és fél évesen halt meg autóbalesetben 🙁
Alapanyagok, eszközök az emeletes sütiállvány elkészítéséhez:
vastag (kb. 1 cm), kerek tortaalátét 3 különböző átmérőben
fekete, rózsaszín és fehér vékony kartonlapok
folyékony papírragasztó
iskolai füzetborító (átlátszó és minta nélküli öntapadó fólia)
olló
szalagok többféle méretben (+ 2 db nagy gyöngy vagy hasonló)
3 db egyforma kemény és széles papírhenger (én dohánytartó dobozokat használtam erre)
Az emeletes sütiállvány elkészítése
Az egyik hengert elharmadoljuk, ezekből lesznek az állvány lábai. Az enyém annyira kemény volt, hogy csak fűrésszel lehetett elvágni.
Bevonjuk fekete kartonnal, méghozzá a képen látható módon: a henger magasságánál kétszer akkora papírt számolunk és kb. 1 cm-ként bevagdossuk, majd minden másodikat a henger belsejébe ragasztjuk.
Körülrajzoljuk a rózsaszín kartonon a legnagyobb tortaalátétet és a három hengert (a súlypontot figyelembe véve helyezzük el őket), majd kivágjuk.
A hengereken túlnyúló lábacskákat – a rózsaszín kartonon vágott lyukakat figyelembe véve- felragasztjuk a tortaalátétre, majd rájuk borítjuk a rózsaszín kartont és odaragasztjuk. A lábak másik oldalát a kivágott körlapokkal fedjük be.
A tortaalátét felső oldalára egy hengert ragasztunk, de ezen a hengeren a fekete karton mindkét oldalon nyúljon túl, és ugyanúgy vagdossuk be ujjnyira, mint az előzőeket! Egyelőre csak az egyik végét ragasztjuk fel az alap alátét tetejére, majd az alátétet bevonjuk fehér kartonnal.
Tipp: a tortaalátétek fehér kartonborítását érdemes bevonni átlátszó öntapadós fóliával, hogy később majd mosható legyen nedves szivaccsal. Itt se felejtsünk el lyukat hagyni a hengernek! Körül tekerjük a fekete oszlopot vékony szaténszalaggal és helyenként oda is ragasztjuk. Ahol összeér a két vége a többi részével, szép masnival eltakarjuk.
Innentől kezdve a módszer ismétlődik, míg végül felragasztjuk a legfelső emeletet is. Az enyémek meghajlottak kicsit, mert a ragasztó benedvesítette a kartonokat és a fedőfólia nem engedte gyorsan száradni. Ha sikerült volna 3 különböző átmérőjű, de 1 cm vastagságú tortaalátétet vennem, nem történt volna ez.
Éppen, mivel nem elég vastagok a tortaalátéteim, nem lehetett stabilan felragasztani rájuk a széles szaténszalagokat. Ezért ezeket először a szalagoknál kétszer magasabb kartoncsíkokra ragasztottam fel. A kartonok alsó felét bevagdostam és minden másodikat levágtam. Ezekkel a lábacskákkal rögzítettem az alátétek aljához a szalagokat, így olyan alacsony peremet kaptam, hogy a sütik nem esnek le szállítás közben, de könnyen ki lehet venni őket. Természetesen akinek 1 cm vastagok az alátétei, nem szükséges még kartonra is ragasztania a szalagokat, elég az alátét szélére.
Ha áll az állvány és rajta vannak a szaténszalagok, elkezdünk masnikat gyártani. Én a középső szintre készítettem egy egyedit is, a többi egyszerű, de kétféle árnyalatú rózsaszín organzából van. Minden szinten minden negyed részre jut egy. Az alsó és a felső szinten világos rózsaszínek a masnik, a középsőn sötétek. Minden negyedben egymás felett helyezkednek el.
Amint látjátok, a tortaállvány felkészült a különleges Minnie-egér torta és muffin-ok fogadására. Remélem, Ti is sok zsúrt rendeztek és sikert arat minden finomság, amit ezen a sütiállványon tálaltok! 🙂