Ugrás a tartalomhoz

Fahéjas almarózsák

Közzétéve itt: Gyermekeknek, Ősz, Sütemények, torták, finomságok, Születésnap, és Tél


Almarózsák
Almarózsák

 
 
Ebben a bejegyzésben egy ínycsiklandozó és látványos téli sütireceptet mutatunk be. Ezzel igazán el lehet bűvölni akár a vendégeket, akár a családot! 🙂
 
 

Hozzávalók:

  • kb. 4 db szép, nagy, piros alma
  • 2 csomag sütőpapírra feltekert levelestészta
  • porcukor és fahéj ízlés szerint
  • lekvár ízlés szerint
  • citromlé és víz

 

Az almarózsák elkészítése

 

Az elkészítéshez itt van egy kis videós segítség.

A sütőt előmelegítjük 180 C fokra.

Almarózsák: az alma felszeletelése
Almarózsák: az alma felszeletelése

Egy nagy tálba vizet engedünk és citromlevet öntünk bele. 

Az almákat megmossuk, kimagozzuk, majd kettévágjuk. A fél alma két szélét levágjuk, majd elfektetve vékony szeletekre vágjuk.

Tipp: ezt uborkagyaluval is lehet, így szép, egyforma vékony szeleteket kapunk.

Az almaszeleteket a citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljanak meg.

Ha felszeleteltük az összes almát, mikróban melegítjük, míg hajlékonyan puhává válnak. Ez az idő az alma és a víz mennyiségétől függ, ezért ellenőrizzük néha, hol tart a folyamat! Ne főzzük túl!

Almarózsák: az almaszeletek elhelyezése
Almarózsák: az almaszeletek elhelyezése

Eközben derelyevágóval felcsíkozzuk a levelestésztát. A tészta méretétől függ, mennyi jön ki belőle, az én esetemben egy csomag tésztából 8 csík. 

A lekvárunkat felhígítjuk vízzel, majd vékonyan megkenjük vele a tésztacsíkokat. Az almaszeleteket jól lecsepegtetve fektetjük a tésztára kb. középtájt, úgy, hogy az alma szép ívelt része kilógjon és a szeleteket kissé fedjék egymást.

 

Almarózsák: az a tészta felhajtása
Almarózsák: az a tészta felhajtása

Ezután megszórjuk fahéjjal kevert porcukorral, majd ráhajtjuk a tésztát az almaszeletek aljára. 

 

 

 

 

Almarózsák: a tészta feltekerése
Almarózsák: a tészta feltekerése

Feltekerjük a tésztát, óvatosan, nehogy eltörjenek az almaszeletek.

 

 

 

 

 

Almarózsák:a rózsákat muffintepsiben sütjük
Almarózsák:a rózsákat muffintepsiben sütjük

Ha elkészültünk az almarózsákkal, muffintepsibe ültetjük őket, így nagyon szépen megmarad a formájuk sütés után is. Ha nincs muffintepsink, az sem baj, egyszerűen tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsibe.

 

 

 

 

180 C fokon, kb. 35-40 perc alatt pirosra sütjük. 

Miután megsült, hagyjuk egy kicsit hűlni a tepsiben. Végül porcukorral vagy fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk. 

Köszönjük az receptet! (Csak annyit változtattam rajta, hogy megdupláztam az adagot.)

Jó étvágyat hozzá!

Almarózsa
Almarózsa

 

Related Post


Related Post



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!