Sziasztok!
Jázmin szülinapi zsúrjára Szuper színes, csupa csoki Kit Kat-tortát terveztem, aztán két dologra jöttem rá: igaz, hogy valóban ínycsiklandozóan, gyermeki szívet lefegyverzően néz ki ez a torta, de elég sokáig tart elkészíteni és túl sok gyermeket hívtunk meg, így bőven akad más tennivalóm is, valamint a kánikula miatt szerencsésebb lenne hűsítő finomságot felszolgálni. Így jött az ötlet: életemben először fagyitortát fogok készíteni! És micsoda meglepetés: a neten jártamban-keltemben kiderült, hogy nem kell kompromisszumot kötnöm: létezik Kit Kat-torta fagyiból is! 🙂 Egyszerű, gyorsan elkészíthető és ugyanolyan fantasztikusan néz ki, mint az eredeti recept. Aki pedig nem szeretne ezért fagyit készíteni, bolti jégkrémből is ugyanolyan jó lesz (és még gyorsabb). Az én verzióm abban is eltér az ötletgazdáétól (angol nyelvű forrás), hogy a sok csokit cukormentes fagyival próbáltam ellensúlyozni.
Az emeletes sütiállvány elkészítését itt találjátok.
Hozzávalók a fagyiból készült Kit Kat-tortához:
- ízlés szerint cukormentes vanília-, csoki- és madártej fagyi vagy bolti jégkrém
- egy 28 cm-es kapcsos tortaforma
- ehhez 12 csomag Kit Kat szükséges (ami 44 Kit Kat rudacskának felel meg)
- 300 g színes csokidrazsé
- ízlés szerinti kekszdara (az enyém oreóból készült)
- 2 ek. tej
- egy szép, széles szaténszalag, mely körbeéri a tortát úgy, hogy masnira lehet kötni
A fagyi Kit Kat-torta elkészítése
Aprítógépben ledaráljuk a kekszet, 2 ek. tejet adva hozzá.
Sütőpapírt teszünk a tortakarima aljába. Eltördeljük a Kit Kat-et, majd egyesével körülrakosgatjuk a tortakarimában.
Tipp: nem lesz ujjlenyomatos a csoki, ha gumikesztyűben dolgozunk.
Ezután belesimítjuk a kekszmorzsát, pár percre a fagyasztóba tesszük…
… majd ráöntjük az első adag fagyit és fagyasztóba tesszük, míg eléggé megdermed vagy belesimítjuk az enyhén megolvadt jégkrémet és 10 percre lefagyasztjuk.
A második és harmadik adag fagyival vagy jégkrémmel ugyanígy járunk el. Ha megdermedt az utolsó réteg, színes csokidrazséval és oreó keksszel díszítjük.
Miután elkészült a torta, egy éjszakára újra a fagyasztóba tesszük. Felszolgálás előtt 10 perccel levesszük róla a karimát, keskeny élű késsel felvágjuk és azonnal tálaljuk, hogy ne olvadjon el.
A cukormentes vanília-, csoki- és madártej fagyi receptje itt található.
Megj.: a házi fagyiból készült tortát nagyon-nagyon nehéz volt felvágni. Ezek után szerintem min.30 perccel tálalás előtt kell kivenni a fagyasztóból. Bár nálunk a gyerekek nem csináltak ebből gondot: ahol érték, ott kapkodták szét, mire kiolvadt a torta, se oldala, se teteje nem maradt 🙂 Nagy sikere volt még így is.
Ha kérdésetek van, feltehetitek itt a cikk alján lévő Hozzászólások-ban vagy írjatok nyugodtan Face-oldalunkra! Jó étvágyat és jó mulatást hozzá!