Ez a recept mindig beválik. És isteni finoooom! Nem lehet eleget sütni belőle. Én eleve tripla adagot szoktam, ez a mennyiség tölti ki a legnagyobb sütis dobozomat. Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy három nappal szenteste előtt sütöttem meg, és mire eljött a Jézuska, új adagot kellett készítenem, mert addigra elfogyott az első! Így idén – egy tepsinyi kóstoló után – szigorúan elrejtettem a többit.
A mézeskalács hagyományos karácsonyi süti. Nagy előnye, hogy napokkal előbb meg lehet sütni, mert jól tárolható (ha a háziasszony ügyesen el tudja dugni a család elől az ünnepekig) és gyermekeinkkel együtt készíthetjük el: már az egészen kicsik is nagyon szívesen segítenek nekünk a tészta gyúrásában, kinyújtásában, kiszúrásában, díszítésében és főként: a kóstolgatásban. 🙂
A recept Horváth Ilona híres szakácskönyvéből való.
Hozzávalók:
- 250 g méz
- 500 g liszt
- 100 g vaj/margarin
- 100 g cukor
- 1 tojás
- 2 tojássárgája
- 1 csapott kk. szódabikarbóna
- ízlés szerint mézeskalács fűszerkeverék
A mézeskalács elkészítése
A sütőt előmelegítjük 180 C fokra.
Felmelegítjük a mézet és feloldjuk benne a vajat.
A többi hozzávalót is hozzáöntjük, …
… összegyúrjuk, majd légmentesen lezárva egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap reggel kivesszük, hogy kicsit felmelegedjen, mire délután nekilátunk. Átgyúrjuk, majd kb. 3-4 mm vastagra kinyújtjuk…
… és figurákat szúrunk ki belőle. Megkenjük tojássárgájás-tejföllel, sütőpapírra tesszük és…
… megsütjük (kb. 8-10 perc) Ne várjuk meg,míg elkezd barnulni, mert akkor túl száraz, kemény és törékeny lesz!
Ha kihűlt, cukormázzal díszítjük és hagyjuk megszáradni, mielőtt dobozba tesszük.
Cukormáz:
1 tojásfehérjét keményre verünk és lassanként kb. 150-200 g porcukrot keverünk hozzá. (Annyi porcukorra van szükség, amennyitől nem cseppen le a habverőről.) Díszíthetjük még cukorgyöngyökkel és – szívekkel, színes cukormázzal.
A cukormázat kinyomóba vagy egyszerű, levágott sarkú zacskóba is tölthetjük, a lényeg, hogy nyomás nélkül ne folyjon ki belőle és szép, vékony csíkokkal tudjunk vele rajzolni.
A tésztából készíthetünk mézeskalács házikót is. Nálunk idén a névre szóló, szív alakú mézesek egyben „ültetőkártyákként” is fognak funkcionálni.