Ugrás a tartalomhoz

Műhelytitkok és köszönet

Közzétéve itt: Egyéb, Horgolásminták, Nyár, Ősz, Tavasz, és Tél


Sziasztok! 🙂

Ez egy rendhagyó cikk lesz. Szeretnék egy kis háttérinfót mellékelni a cikkeimhez és közelebb kerülni Hozzátok így a világhálón át. 

Bár a Nagymamám csodálatosan kézimunkázott, sajnos nem volt lehetőségem tőle tanulni horgolni, ezért fordultam az internethez. Akkoriban még nem nagyon voltak oktató videók, maradtak a képek és nekem ezek jobban be is váltak, ezért írok bejegyzéseket és nem készítek videókat. Egyébként is mostanra már bőségesen lehet válogatni a You Tube-on.

 

 

Jázmin

A Kreatív+Hobby Alkotóműhely egy kis blogból indult ki, melyet akkor kezdtem el, amikor a lánykáim még egészen kicsik voltak. Akkoriban kezdtem el horgolni tanulni, amikor az első lányom, Jázmin született, aki most már 10 éves.

A blog nem nagyon ért el az olvasóközönséghez, így 5 évvel ezelőtt elindítottam ezt a honlapot. Tisztán terápiás és önző célokból. Autó balesetem volt, mely során 3,5 évesen meghalt a másik kislányom, Róza. Ekkor merültem el a horgolás világában, szinte éjjel-nappal horgoltam, ez tartott a felszínen.  Ezért volt évekig minden cikkem alján fénykép a rózsákról.

 

Róza ❤

Az első sikerek nagyon gyorsan jöttek: német újság interjú, bécsi divattervező cég… Hihetetlen sok olvasóm lett egy pillanat alatt! 🙂 Ez nagyon jól esett, segített kimászni a gödörből. Ezt szeretném is megköszönni Mindannyiótoknak! ❤

Hamar önállósodtam és saját mintákat terveztem, melyek közül bemutatok ebben a cikkben néhányat, de sajnos mintaleírást nem tudok adni, mert sohasem írtam le őket és így utólag már nem is tudnám.

Ez volt a terápiás oka, amiért szerkesztem ezt a honlapot. Az önzőség pedig csak annyi, hogy igazából magamnak írom, hogy meglegyenek a kedvenc receptjeim és ne vesszenek el a mintáim.

Nagyon sokat horgolok, van olyan projekt, amit hetekig, napi 8-10 órában. A tervezés már csak ilyen. Néha egy perc alatt bontom le 2 heti munkámat csak azért, mert nem lett olyan, mint amit elképzeltem, de erre képes vagyok akkor is, ha elveszítek egy pálcát. A cikk-írás is több órát vehet igénybe, a képeket nem csak elkészíteni kell (mert ugye folyamatosan jegyzetelek és fényképezek horgolás közben), hanem válogatni és megszerkeszteni is. Ettől függetlenül vagy éppen emiatt, de álmomban sem jutna eszembe a mintáimért pénzt kérni. Sajnos Magyarországon nem olyan a pénzügyi helyzet, hogy teljen pár dollár vagy euró egy-egy mintára, mint külföldön és a horgolás-mintás újságok is pofátlanul drágák. Egyszóval ez egy non profit oldal. Nehogy azt higgyétek, hogy a reklámokkal sokat keresek! Mert kb. napi 50 Ft-ot. Nem ezért csinálom.  (Ezen a képen a kedvenc horgolótáskámat láthatjátok, a horgolótűtartómat és egy cérnatartó kis neszesszert – a honlapomon épp erről a táskáról készült fotó szerepel a fejlécen. Saját tervezés ez is, az egyik első és még mindig nagyon szeretem 🙂 )

Emili

2 év alatt kijöttem a depresszióból, de akkor meg beütött a krach: a férjemet elvette tőlünk egy 25 éves kiscsaj, akiről kiderült, hogy közel 8 éve viszonyuk van. Az exem egyébként is folyton lehúzta a munkáimat, mindig azt mondogatta, a horgolásnak semmi értelme sincsen, csupán pénz- és időpazarlás. Ennek eredményeként felhagytam a horgolással és nem fejlesztettem ezt a honlapot sem.

De aztán újra bekopogott a szerelem az életembe és én naiv! bedőltem egy tipikus rosszfiúnak. Egyedül is maradtam 4 hónapos terhesen, így született meg Emili, a meglepetés-baba, aki most gyógyítja kicsi megsebzett lelkemet.

Emellett sikerült rátalálnom a Nagy Ő-re is idő közben, ezért ne aggódjatok értem 🙂 , nincs semmi ok a sajnálkozásra. Gergőnek köszönhetően újra boldog és kreatív vagyok, tele színekkel és hangulatokkal és ezeket meg is osztom Veletek 🙂

Végezetül szeretném még elmondani, mit jelent számomra a horgolás. A diplomám szerint kertészmérnök vagyok, ami egyszerre művészi és mérnöki szakma. A horgolást ugyanilyennek tekintem: egyszerre művészi, hiszen gyönyörűséges színeket használunk csodálatos eredményekkel, de mérnöki is, hiszen fontos az egyenletes horgolás és a számolgatás, na meg az is, hogy ne csak egy porfogót hozzunk létre, hanem az használatra is alkalmas legyen.

Remélem, ezek után Ti is kedvet kaptatok a horgoláshoz! 🙂 Örömmel veszem hozzászólásaitokat és szívesen válaszolok a Face-oldalon a kérdéseitekre is. Akit érdekel a link-gyűjteményem, ahol az eddigi cikkeimet és az ihletet adó forrásokat gyűjtöm, látogasson el Pinterest-oldalamra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Related Post


Related Post



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!