Ugrás a tartalomhoz

A klaszter (cluster stitch, dc3tog) horgolása 2.

Közzétéve itt: Horgolási segédletek, és Horgolásminták


kislány poncsó
Róza tarka-barka horgolt poncsója

Sziasztok! 🙂

Ebben a bejegyzésben a klaszter (angol elnevezése cluster stitch, dc3tog) elkészítését mutatom be. 

Azt vettem észre, hogy az angol nyelvű mintaleírások kétféleképpen értelmezik a klaszter fogalmát (vagy inkább ugyanazt az elnevezést használják kétféle mintára). Az egyik szerint a klaszter egy szembe készített több, tetszőleges pálcából áll, melyeket egyszerre fejezünk be. Az erről írt bejegyzés ide kattintva érhető el. A másik szerint nem egy szembe, hanem egymás melletti szemekbe horgolt pálcákat (általában egyráhajtásos pálcákat) fejezünk be egyszerre. Közös a kétféle klaszterben, hogy előtte és utána láncszemek állnak, különben fogyasztanánk a szemeket. Ebben a bejegyzésben a második verziót készítem el. Leggyakoribb formája, ha 3 db erp-ből horgoljuk, így háromszög-szerű mintát kapunk. Forrásként Dedri nagyon részletes, fotókkal teli angol nyelvű cikkét használtam fel.

Természetesen a dc3tog nem csak klaszter mintát hoz létre, hanem – amennyiben egyetlen klaszter magában áll – fogyaszthatunk is vele, illetve a a cikk-cakk minta egyik alapeleme. A képen látható horgolt kislány poncsó mintájában ez utóbbiként szerepel, a mintaleírás ide kattintva érhető el.

 

A cikkben felhasznált horgolási rövidítéseket ide kattintva találhatod meg.

 

A klaszter jele a mintadiagramokon:

Természetesen a klaszter más mennyiségű és magasságú pálcából is állhat. Ezen a képen 3 db erp-ből álló klaszter jele látható.

dc3tog

 

 

 

 

 

 

A klaszter (cluster stitch, dc3tog) elkészítése

 

Röviden összefoglalva

 

A klaszter (cluster stitch, dc3tog) nem más, mint egymással szomszédos szemekbe horgolt pálcák egyszerre befejezve. Előtte és utána megfelelő számú lsz-et horgolunk, ha nem akarjuk fogyasztani a szemeket. Vagyis pl. ha a klaszter 5 erp-ből áll (dc5tog), akkor – mivel egyszerre fejezzük be, az egy pálcának számít a következő sorban – előtte és utána 2-2 lsz-et horgolunk, így jön ki az 5 szem a következő sorra. A dc3tog (3 double crochet together) azt jelenti, hogy 3 db, szomszédos szembe horgolt egyráhajtásos pálcát egyszerre fejezünk be. 

 

A klaszter horgolása lépésről-lépésre

 

A következő fotókon 3 db erp-ből horgolt klaszter (dc3tog) elkészítését mutatom be.

Klaszter (dc3tog) 1-2.lépés

1.lépés: a kezdősor mintája tetszőleges, az enyém kp-ból áll. Ha azt szeretnénk, hogy az első pálcától az utolsóig 3 erp-ből álló klaszterek legyenek a sorban, arra ügyeljünk, hogy a kezdősor pálcáinak száma osztható legyen 3-mal. (Az enyém nem iyen lett). Első lépésként 2 lsz-et horgolunk (ez az első erp felének számít)

2.lépés: Ráhajtunk a tűre…

 

 

Klaszter (dc3tog) 3.lépés

3.lépés: … beszúrunk a következő szembe…

 

 

 

 

 

4.lépés: … áthúzzuk a szálat (ekkor 3 hurok van a tűn) …

Klaszter (dc3tog) 4.lépés
Klaszter (dc3tog) 4.lépés

 

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 5.lépés

5.lépés: … újra ráhajtunk a tűre …

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 6.lépés

6.lépés: … áthúzzuk a szálat a tűn lévő első két hurkon…

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 7.lépés

7.lépés: Megismételjük a 2-6.lépést. Ezzel 3 fél erp-nk lesz és 3 hurok van a tűn.

 

 

 

 

 

8.lépés: Ráhajtunk a tűre és áthúzzuk a szálat egyszerre mindhárom hurkon. 

Klaszter (dc3tog) 8.lépés
Klaszter (dc3tog) 8.lépés

 

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 9.lépés

9.lépés: 2 lsz-et horgolunk

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 10.lépés

10.lépés: Elkezdjük a következő klaszter horgolását: ráhajtunk a tűre és beszúrjuk a következő szembe…

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 11.lépés

11.lépés: … áthúzzuk a szálat, újra ráhajtunk a tűre és áthúzzuk a szálat a tűn lévő első két hurkon

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 12.lépés

12.lépés: még kétszer megismételjük a 10-11.lépést. Ezzel 3 fél erp-nk lesz és 3 hurok van a tűn.

 

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog) 13.lépés

13.lépés: Ráhajtunk a tűre és egyszerre áthúzzuk a tűn lévő mindhárom hurkon. Ezzel elkészült a 2. klaszterünk.

 

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog): első klaszter sor

Tovább folytatva a fentiekben bemutatottak szerint (ne felejtsünk el a klaszterek közé 2 lsz-et horgolni!) eljutunk a sor végére.

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog): második sor kp-ból

Amennyiben klaszter-sorokból álló mintát szeretnénk horgolni (pl. egy takarót), érdemes a klaszter-sorok közé kp-sort készíteni, hogy a klaszterek színe a munka egyik oldalára kerüljön (a másik oldalra meg a fonáka).

 

 

 

 

Klaszter (dc3tog)

Így néz ki egy 3 sor klaszterből (közöttük kp-sor van) álló minta:

 

 

 

 

 

 

Íme, egymás mellé téve a kétféle klaszter mintát, szemmel látható a különbség

 

A minták színe:

Egy szembe horgolt klaszter minta elölről
Klaszter (dc3tog) elölről

 

 

 

 

 

 

A minták fonáka:

Egy szembe horgolt klaszter minta hátulról
Klaszter minta (dc3tog) hátulról

 

 

 

 

 

 

Ha kérdésetek van, feltehetitek itt a cikk alján lévő Hozzászólások-ban vagy írjatok nyugodtan Face-oldalunkra! Boldog horgolást! 🙂

 

 

 

A dc3tog minta nem csak klaszterként, de a cikk-cakk minta elemeként is használatos. A képek alatti linkekre kattintva elérhető a sálak mintaleírása.

Horgolt ékmintás sál
Horgolt Hello Kitty-sál
Horgolt Minnie egér-sál

Related Post


Related Post



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!