Ugrás a tartalomhoz

Horgolt karácsonyi ajtódísz – nagyon másképp! :-)

Közzétéve itt: Advent, Díszítés, dekoráció, Horgolásminták, Karácsony, és Tél


Horgolt csajos ajtódísz
Horgolt csajos ajtódísz

Sziasztok! 🙂

Ebben a cikkben egy saját tervezésű, kissé extrém horgolt ajtódíszt mutatok be. Kb. 6 éve költöztem ebbe a házba, és hiába horgolok szakadatlanul így karácsony előtt (főként éppen ajtódíszeket), a saját otthonomba sohasem jutott az elmúlt években, mert mindig találtam valakit, aki örülne egynek ajándékba. 🙂 De nem is bánom, ugyanis be kell valljam, most jöttem rá, hogy azok nem is illettek volna hozzánk. Két kislányt nevelek egyedül, ezért egy igazi „csajos barlang” az otthonunk, amihez tökéletesen passzol a fehér karácsonyfa lila és rózsaszín díszekkel. Ennek szellemében, egy lázadó pillanatomban készítettem el ezt a feltűnő, nagyon csajos horgolt ajtódíszt 🙂 Bár a hóemberke lány nem igazán sikerült, tudom, pedig órákat küszködtem vele, remélem, Ti jobban elkapjátok az arcát. Az alap ötlet az, hogy egy kacsintós, szívecske-puszit küldő emoticon-t szerettem volna megformálni, de valahogy nem jól sikerült eltalálni az összhatást. Sebaj! Minket így is elönt a mosoly, bárhányszor haza érünk 🙂

 

 

A cikkben felhasznált horgolási rövidítéseket ide kattintva találhatod meg.

 

Alapanyagok, eszközök a horgolt csajos, karácsonyi ajtódísz elkészítéséhez:

  • fonalak: YarnArt Happy 773, YarnArt Vegas ezüst (41) a koszorú burkolatához; a hóemberhez: Red Heart Lisa fehér, Red Heart pink, ezekhez nagyon kevés kell: az orrához: Catania Trend narancssárga 00299, a szeméhez: Catania Fine fekete, a szívecske-puszihoz: Catania piros
  • 9-es, 4-es, 3-as és  2-es méretű horgolótű
  • felezett hungarocell koszorúalap (23 cm átmérőjű, 13.5 cm vastag, 73 cm hosszú)
  • hungarocell gömb (19 cm kerületű)
  • 2 közepes méretű, vattaszerű pom-pom  (ezek lesznek a kezei)
  • nagylyukú tű/kárpitvarrótű, kis olló
  • pink és ezüst színű, széles szaténszalag
  • fehér, fa, “Boldog karácsonyt!” vagy hasonló felirat
  • ragasztópisztoly

 

A horgolt csajos, karácsonyi ajtódísz elkészítése

 

A koszorúalap beburkolása

Horgolt csajos ajtódísz: horgolt burkolat
Horgolt csajos ajtódísz: horgolt burkolat

YarnArt Happy fonallal (9-es méretű horgolótű) és YarnArt Vegas ezüst (4-es méretű horgolótű) horgolunk.

1.sor: rózsaszínnel: 14 lsz

2.sor: a tűtől számított harmadik szembe erp, *erp* ism. végig a soron   (13)

3-4.sor: *erp* ism. végig a soron   (13)

5.sor: ezüsttel: *(2 erp)* ism. végig a soron   (26)

A következő sort rózsaszínnel, de 4-es tűvel, nagyon-nagyon lazára, mintha felhúzott pálcát horgolnánk, hogy az ez utáni sort már újra a 9-es tűvel tudjuk horgolni:

6.sor: rózsaszínnel *erp, egy szemet kihagyunk* ism. végig a soron   (13)

7-8.sor: *erp* ism. végig a soron   (13)

9.sor: ism. 5.sor

Ezután tovább ismételgetjük a 3 rózsaszín és egy ezüst sort, míg elérjük azt a hosszúságot, ami körbe éri a hungarocell koszorúalapot. Számoljuk bele, hogy az anyag nyúlik! Ne horgoljuk annyira lazára, hogy lyukacsos legyen és kilátszódjon a hungarocell! De szorosra sem szabad, mert akkor meg lehetetlen beleszúrni a horgolótűt. Számomra egyébként az ilyen típusú fonalakkal horgolni kész rémálom, szinte csak tippelgetem, hol is lehet az a szem, amibe a következő sor pálcáját kéne belehorgolni, de azért nem lehetetlen feladat végigküzdeni magunkat rajta, főleg, mivel nagyon vastag a fonal, jóval kevesebb sor és pálca kell a beburkoláshoz.

Ha elkészült, összevarrjuk a két végét, ráigazítjuk a hungarocell koszorúalapra és összevarrjuk az oldalait is.

 

A horgolt hóemberlány elkészítése

 

A hungarocellgömb beburkolása

 

Fehér fonallal, 4-es tűvel horgolunk. Az enyémre ez a leírás passzol, természetesen jó szorosra kell horgolni és a Tiétek mérete eltérhet ettől, főleg, ha nem ekkora gömbre horgoljátok. Természetesen a hungarocellgömb nem szükségszerű, készíthettek egy ekkora horgolt gömböt, amit megtömhettek tömőanyaggal  (jó keményre).

Horgolt csajos ajtódísz: a hóemberlány feje
Horgolt csajos ajtódísz: a hóemberlány feje

1.kör: varázskörbe 6 kp   (6)

2.kör: *(2 kp)* ism. hatszor   (12)

3.kör: *kp, (2 kp)* ism. hatszor   (18)

4.kör: *2 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (24)

5.kör: *3 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (30)

6.kör: *4 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (36)

7.kör: *5 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (42)

8-10.kör: *kp* ism. végig a körön   (42)

11.kör: *6 kp, (2 kp)* ism. hatszor  (48)

12-13.kör: *kp* ism. végig a körön   (48)

14.kör: *6 kp, Fkp* ism. hatszor   (42)

15-17.kör: *kp* ism. végig a körön  (42)

18.kör: *5 kp, Fkp* ism. hatszor   (36)

Beletesszük a hungarocellgömböt.

19.kör: *4 kp, Fkp* ism. hatszor   (30)

20.kör: *3 kp, Fkp* ism. hatszor   (24)

21.kör: *2 kp, Fkp* ism. hatszor   (18)

22.kör: *kp, Fkp* ism. hatszor   (12)

23.kör: *Fkp* ism. végig a körön   (6)

Bevarrjuk a nyílást, elkötjük és elvágjuk a fonalat.

 

A horgolt hóemberlány cilindere

 

Pink fonallal kezdünk, 3-as tűvel, jó szorosan horgolunk. 

Horgolt csajos ajtódísz: horgolt cilinder
Horgolt csajos ajtódísz: horgolt cilinder

1.kör: varázskörbe 6 kp   (6)

2.kör: *(2 kp)* ism. hatszor   (12)

3.kör: *kp, (2 kp)* ism. hatszor   (18)

4.kör: *2 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (24)

5.kör: *3 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (30)

6.kör: *4 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (36)

7.kör: csak a külső szálba: *kp*   (36)

8-17.kör: *kp* ism. végig a körön   (36)

18.kör: csak a külső szálba *5 kp, (2 kp)* ism. hatszor   (42)

19.kör: 2 kp, (2 kp), *6 kp, (2 kp)* ism. ötször, 4 kp   (48)

20.kör: ezüst fonallal: *kp* ism. végig a körön   (48)

Elkötjük és elvágjuk a fonalat.

Végül egy darab ezüst fonalat kötünk rá a karima fölé.

 

A horgolt hóemberlány orra

 

Catania narancs színű fonallal, 2-es tűvel

Horgolt csajos ajtódísz: a hóemberlány orra
Horgolt csajos ajtódísz: a hóemberlány orra

1.kör: varázskörbe 3 kp   (3)

2.kör: *(2 kp)* ism. hatszor   (6)

3.kör: *kp* ism. végig a körön   (6)

4.kör: *kp, (2 kp)* ism. végig a körön   (9)

Elkötjük és elvágjuk a fonalat.

 

 

 

A horgolt hóemberlány szívecske-puszija

Horgolt csajos ajtódísz: mini szívecske-puszi
Horgolt csajos ajtódísz: mini szívecske-puszi

Piros Catania fonallal, 2-es tűvel horgolunk. Megj: hrp=háromráhajtásos pálca

Varázskörbe (5 lsz, 2 hrp-t egyszerre fejezünk be, 2 lsz), ksz a varázskörbe, (5 lsz, 2 hrp-t egyszerre fejezünk be, 2 lsz), ksz a varázskörbe, 2 lsz, ksz a varázskörbe, hozzákötjük a legelső, legalsó lsz-hez, megcsomózzuk alul, középen. Elkötjük és elvágjuk a fonalat.

 

 

 

 

A horgolt hóemberlány szeme

 

Fekete Catania Fine fonallal, 2-es tűvel horgolunk: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört, elkötjük és elvágjuk a fonalat, majd készítünk belőle még egyet. 

 

A horgolt hóemberlány arcának összeállítása

 

Horgolt csajos ajtódísz: a hóemberlány arca
Horgolt csajos ajtódísz: a hóemberlány arca

Én mindent ragasztópisztollyal ragasztottam fel rá. (Mivel ajtódíszre kerül, szerintem ez a legegyszerűbb módszer.)

 

 

 

 

 

 

A horgolt hópehely 1. elkészítése

 

Horgolt csajos ajtódísz: horgolt hópehely
Horgolt csajos ajtódísz: horgolt hópehely

Fehér Catania fonallal, 3-as tűvel horgolunk.

Kezdőkör: 6 lsz-et körré kapcsolunk össze

1.kör: 4 lsz, *erp, 1 lsz* ism. még tízszer, ksz-mel kötjük a kört (ez 12 erp)

2.kör: 1 lsz, kp a köv. 1 lsz-es ívbe, *6 lsz, kp a köv. 1 lsz-es ívbe, 5 lsz, kp a köv. 1 lesz-es ívbe* ism. még négyszer, 6 lsz, kp a köv. 1 lsz-es ívbe, 2 lsz, erp-vel kötjük a kört

3.kör: kp az 5 lsz-es ívbe, *2 lsz, 2 erp a 6 lsz-es ívbe, pikó 4 lsz-ből, krp, pikó 7 lsz-ből, krp, pikó 4 lsz-ből, 2 erp, 2 lsz, kp az 5 lsz-es ívbe, * ism. a kör végéig, ksz-mel kötjük a kört, elkötjük és elvágjuk a fonalat.

Ebből kettőt készítünk.

Utolsó simításként kikeményítjük. 

 

A horgolt hópehely 2. elkészítése

 

Horgolt csajos ajtódísz: horgolt hópehely
Horgolt csajos ajtódísz: horgolt hópehely

Ezüst fonallal, 3-as tűvel horgolunk.

Kezdőkörvarázskörbe 3 lsz, 2 erp, 3 lsz, *3 erp, 3 lsz* ism. ötször. Összekötjük a kört.

1.kör: ksz az első lsz ívig, (3 lsz, 2 erp, 5 lsz, 3 erp, lsz), *a köv. lsz ívbe: (3 erp, 5 lsz, 3 erp, 1 lsz)* ism. a kör végéig, összekötjük a kört.

2.kör: ksz az ötláncszemes ívig, (3 lsz, 2 erp, 3 lsz, 3 erp, 5 lsz, 3 erp, 3 lsz, 3 erp), kp a köv. egyláncszemes ívébe, * ksz az ötláncszemes ívig, (3 erp, 3 lsz, 3 erp, 5 lsz, 3 erp, 3 lsz, 3 erp), kp a köv. egyláncszemes ívébe, összekötjük a kört és elvágjuk a fonalat.

Mivel ez az ezüst fonal nagyon merev, nem szükséges kikeményíteni a mintát.

 

A horgolt csajos, karácsonyi ajtódísz összeállítása

 

Horgolt csajos ajtódísz: a masni
Horgolt csajos ajtódísz: a masni

Készítünk egy dupla masnit széles ezüst és pink szatén szalagból.

 

 

 

 

 

 

Horgolt csajos ajtódísz: az összeállítás
Horgolt csajos ajtódísz: az összeállítás

Felragasztjuk a hóemberlányt középre, alá a táblácskát és e fölé a kezeket, mint kapaszkodna beléjük. Két oldalra pedig a csillagokat. Végül készítünk rá ezüst fonalból egy akasztót is.

 

 

 

 

 

 

Ezzel el is készült ez a nagyon bevállalós csajoknak való horgolt ajtódísz! 🙂 Remélem, Nektek is tetszik! Kérdéseket, észrevételeket tehettek alul a Hozzászólások-ban illetve a Kreatív+Hobby Alkotóműhely Face-oldalán is. Szép telet, boldog horgolást kívánok! 🙂

 

 

 

Horgolt csajos ajtódísz
Horgolt csajos ajtódísz
Horgolt csajos ajtódísz
Horgolt csajos ajtódísz
Horgolt csajos ajtódísz
Horgolt csajos ajtódísz

Related Post


Related Post



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!