Ugrás a tartalomhoz

Varrjunk szopipárnát!

Közzétéve itt: Egyéb, Gyermekeknek, Nyár, Ősz, Tavasz, Tél, és Varrás


Varrjunk szopipárnát!

Hogy mi az a szopipárna? Egy olyan találmány, ami rendkívüli mértékben kényelmessé teszi a terhességet és a kisbabás időszakot! Nekem nagyon bevált: pocakos koromban jó volt vele aludni, mert megtámasztotta a hasamat, szülés után jó volt rajta ülni, mert a szörnyű gátsebem miatt szinte menni sem tudtam, nemhogy ülni, majd kislányom csecsemőkorában biztonsággal belefektethettem, mert tudtam, hogy nem tud belőle kiesni (ez persze csak addig a korig biztonságos, míg nem mozgékony a baba) és mint a neve is mutatja: megkönnyíti a szoptatást, hiszen ölünkbe véve a babát, alátehetjük a szopipárnát, ami megtartja a kicsit, míg eszik. Így gondoltam, meglepem eggyel a sógornőmet is és döbbenettel láttam a neten, milyen drága! (Régen ajándékba kaptam az enyémet). Pedig milyen egyszerű megvarrni! Tapasztaltabbak maximum egy óra alatt elkészíülnek vele, de én is megvarrtam kb. 2 óra alatt 🙂 (a horgolás sokkal jobban megy, mint a szabás-vrrás 🙂 ). Ebben a bejegyzésben bemutatom, hogyan készül a szopipárna.

 

Alapanyagok, eszközök a szopipárna elkészítéséhez:

  • 100×140 cm mintás pamutvászon
  • 100×140 cm vékony, fehér pamutszatén
  • hungarocellgolyók (pár liter)
  • 40 cm fehér és 40 cm színes cipzár (alul összevarrt)
  • tű, cérna, olló, varrógép

 

A szopipárna elkészítése

 

Szopipárna: kiszabjuk a banánformát

A hungarocellgolyókat még régen vettem egy építészeti üzletben, ahol ha jól emlékszem, kb. 100 l-es kiszerelésben árulták, ami nagy térfogat, ennyire egyáltalán nincs szükség egy szopipárnához (egyébként nem volt drága). Miután varrtam egy óriási babzsákot, még mindig maradt belőle, ezt használtam most fel a szopipárnához.

 

 

Szopipárna: kiszabjuk a banánformát mindkét anyagból

Először kiszabunk egy 140 cm hosszú, 40 cm magas, alul kevésbé hajló, felül ívesebb banánformát mindkét anyagból. 

Megj.: a fehér huzatot kb. 3 cm-vel kisebbre varrjuk meg, mint a színeset, hogy beleférjen!

 

 

 

 

Szopipárna: cipzárt varrunk a belső huzatba is

Ezután megvarrjuk a fehér huzatot, ebbe töltjük majd a hungarocellgolyókat. Én úgy szoktam varrni az ilyen bomlékony szélű anyagokat, hogy először sima öltéssel összevarrom, majd keresztöltéssel újra körülvarrom. A szopipárna alján, középre fehér cipzárt varrunk, itt tudjuk majd utántölteni a párnát.

 

 

 

 

 

 

 

Szopipárna: a külső és a belső huzat

A külső, színes huzatot a fehérhez hasonlóan varrjuk meg. Sarkait kb. 3 cm szélesre hagyjuk és nem varrjuk össze vagy visszabontjuk.

 

 

 

 

Szopipárna: szalagokat varrunk

Ezután két kb. 40-50 cm hosszú szalagot varrunk a maradék tarka anyagból, becsúsztatjuk a huzat két sarkába és összevarrjuk. Ezzel lehet majd összekötni a szopipárna két sarkát, így lehet majd kört formálni belőle üléshez vagy babapihentetéshez.

 

 

 

Megtöltjük a belső huzatot hungarocellgolyóval. Vigyázat! Ha elszabadulnak a hungarocellgolyók a házban, hetekig takaríthatunk, míg végre eltűnnek!  Annyit tegyünk bele, hogy ne legyen túl kemény, mert egyrészt a golyók össze fognak esni egy kicsit, másrészt kör alakúvá kell tudni hajlítani a többfunkciós használathoz, meg természetesen a kényelmes alváshoz, pocakkitámasztáshoz is kell a hely a golyóknak, hogy a szopipárna felvehesse az alakunkat.

Szopipárna: megtöltjük a belső huzatot hungarocellgolyóval
Szopipárna: a hungarocellgolyóval töltött belső huzat

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel el is készült a szopipárnánk! Megjegyzem, ez a párna hihetetlenül praktikus és nem csak várandósoknak kényelmes vele aludni, hanem mindenki másnak is 🙂 

Varrjunk szopipárnát! Szopipárna alváshoz és szoptatáshoz
Varrjunk szopipárnát! Szopipárna babafektetéshez

 

 

 

 

 

 

Varrjunk szopipárnát! Szopipárna üléshez

Related Post


Related Post



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Content is protected !!