Ugrás a tartalomhoz

Horgolt nyuszis kosár

Közzétéve itt: Díszítés, dekoráció, Gyermekeknek, Horgolásminták, Húsvét, és Tavasz


Horgolt nyuszis kosár

Már tavaly szerettem volna kosárkát horgolni húsvétra, de nem maradt rá időm az ünnep előtt. Idén nem igazán terveztem ilyet, és egészen véletlen, hogy horgolt tojástakarók nézegetése közben ráakadtam egy egyedi, nagyon kedves horgolt kosár képére a neten. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam: kislányom, Jázmin, idén ilyenbe gyűjti majd a hímes tojásokat és csokinyuszikat! 🙂 Mintaleírás nem volt a képhez, így forrást nem tudok megadni, egyébként sem volt célom teljesen ugyanolyat alkotni, csak a hangulatát és az alapgondolatát vettem át. Remélem, Nektek is tetszik, mert nekem nagyon! 🙂 Nagyon szeretem a színeit, igazi tavaszi hangulatot áraszt. Bájos és gyermekien ártatlan, rátekintve az ember maga előtt látja az édes kis ovist, aki apró ujjacskáival tartja…

Jó pár napi munkámba került elkészíteni ezt a horgolt nyuszis kosarat és őszintén szólva eléggé megküzdöttem a női falap kivágásával, pepecs munka volt a keményítés és még ki is kellett várni, míg megszáradt, az oválhorgolást nem is említve, amit többször visszabontottam, mire valóban szabályos alakú lett… De megéri! Mert ez a horgolt nyuszis kosár annyiraaa gyönyörűűű lett és igazán szívet melengető még ránézni is! Jázmin már alig várja, hogy megmutathassa az oviban, neki is nagyon tetszik 🙂 Elkészítését azoknak javaslom, akik nem riadnak vissza egy komolyabb munkától (természetesen ebben a témakörben) és van idejük rá. Segítség azonban, hogy nem kell megtervezni, mint nekem, mert az alábbiakban részletesen bemutatom a munkamenetet. A bejegyzés alatti Hozzászólások-ban vagy honlapunk Facebook-oldalán szívesen válaszolok a felmerülő kérdésekre.

 

Ez a horgolt nyuszis kosár kb. 46 cm kerületű a masni vonalában mérve és 23 cm magas. 

 

Alapanyagok, eszközök a horgolt nyuszis kosár elkészítéséhez:

  • fonalak 4-5-ös méretű horgolótűhöz: rózsaszín, zöld, fehér, egy kevés: sárga, pink és türkiz
  • 4-es és 6-os méretű horgolótű
  • tű, cérna, olló
  • varrógép
  • textil a béleléshez (az enyém sárga alapon fehér pettyes vászonszerű anyag és kijött egy 25×50 cm-es téglalapból, bár mennyiségileg ennek nagyjából a fele kell, de az oldalhossz miatt szükséges az 50 cm)
  • kb. 1 m hosszú, keskeny szalag (ez lehet szatén vagy varrható a bélés anyagából is)
  • ragasztópisztoly vagy hobby ragasztó
  • 16 fekete gyöngy (a szemeknek) és 8 szív alakú strassz vagy gyöngy (az orroknak)
  • egy kis darab női falap, plexi vagy vastag karton a kosár fenekének megerősítéséhez
  • 1 ek. keményítő és 2 dl víz a kosár fülének és a nyuszik kikeményítéshez
  • egy lila zsenília drót (a horgolt pillangóhoz)

 

A bejegyzésben felhasznált horgolási rövidítéseket ide kattintva találhatod meg.

 

A horgolt nyuszis kosár elkészítése

 

Megj.: az egész bejegyzésre vonatkozóan: a “fordulunk” azt jelenti, hogy nem fordítjuk meg a munkát, hanem körbe-körbe horgolunk (bár ez egy ovál, nem igazi kör), továbbá a szokásos kör eleji lsz-magasításokat használjuk (kp előtt 1 lsz, erp előtt 3 lsz, fp előtt 2 lsz, krp előtt 4 lsz).

 

A horgolt nyuszis kosár feneke (alja)

 

Mintadiagram az ovális horgolásáról

Az ovális horgolásáról írni fogok egy külön bejegyzést is, de addig segítségként, a logikai alaphoz ezt a diagramot mellékelem

 

 

 

 

 

Zöld fonallal, dupla szállal, 6-os méretű horgolótűvel dolgozunk.

Horgolt nyuszis kosár: kezdőkörök

Kezdősor: 13 lsz

1.kör: a tűtől számított 2. szembe kp, 10 kp, az utolsó szembe (3 kp), fordulunk: 10 kp, az utolsó szembe (2 kp), ksz-mel összekötjük a kört

 

 

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a kosár alja (horgolt ovális)

2-9.kör: 10 kp oldalhosszúságú oválist horgolunk, melyet a két végén a körlap horgolás szabályai szerint 3 helyen szaporítunk úgy, hogy az egy szembe horgolt két pálcát minden körben csúsztatjuk egy szemet (egyik körben jobbra, a következő körben balra), hogy ne egy vonalba essenek, így egy nagyobb méretű ovál nem lesz szögletes. (Megj.: az utolsó körben 7 kp van két (2kp) között).

Megj.: ezen a képen a szemjelölők a szaporítások viszonyító szemeit jelölik.

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a kosár aljának szegélye (10.kör)

10.kör: csak az elülső szálba horgolunk *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört, elkötjük és elvágjuk a fonalat (ez a kör lesz a horgolt kosárka fenekének a szegélye, egy kissé ki fog állni, hogy olyan legyen, mint egy igazi fonott kosár alja)

 

 

 

 

 

A horgolt nyuszis kosár oldala

 

A munkát folytatjuk tovább (dupla szállal, zöld fonallal, 6-os méretű horgolótűvel)

Horgolt nyuszis kosár: a kosár oldala (11-12.kör)

11.kör: a 9.kör hátsó szálába horgolunk *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

12-14.kör: *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

15.kör: újra szaporítunk 3-3 helyen a munka két végén a körlap horgolás szabályai szerint (Megj.: itt már 8 kp van két (2kp) között).

16-18.kör: *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

 

A horgolt nyuszis kosár szegélye

 

Horgolt nyuszis kosár: a kosár szegélye (kagylóminta)

A munkát folytatjuk tovább (dupla szállal, zöld fonallal, 6-os méretű horgolótűvel), kagylómintával díszítünk:

18.kör: *a köv. szembe kp, 2 szemet kihagyunk, a köv. szembe (5 hrp), 2 szemet kihagyunk*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (Megj.: itt valószínűleg marad még 1-2 szem, amit “elcsalunk”, vagyis kihagyjuk), elkötjük és elvágjuk a fonalat.

 

 

A horgolt nyuszis kosár füle

 

Zöld fonallal, dupla szállal, 6-os méretű horgolótűvel kb. 45 cm hosszúságú fület horgolunk 2 sor fp-ból.

 

 

A horgolt nyuszifejek

 

Horgolt nyuszis kosár: a horgolt körlapok (a nyuszifejekhez)

Fehér fonallal, 4-es méretű horgolótűvel kezdőkörrel (varázskörben 9 fp) együtt 4 kör nagyságú körlapot horgolunk a körlaphorgolás szabályai szerint (az utolsó körben 2 fp van két szaporított szem között). Ebből 8 db-ot készítünk.

 

 

 

 

A horgolt nyuszi fülei

 

Horgolt nyuszis kosár: a horgolt nyuszifül

Kezdősor: rózsaszín fonallal, 4-s méretű horgolótűvel 6 lsz

1.kör: a tűtől számított 2. szembe kp, 2 kp, fp, az utolsó szembe (5 erp), fordulunk: fp, 2 kp, az utolsó szembe (2 kp), összekötjük a kört

2.kör: fehér fonallal 5 kp, *(2 kp)* ism. még kétszer, 4 kp, az utolsó szembe (2 kp), összekötjük a kört, elkötjük és elvágjuk a fonalat.

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a horgolt nyuszifülek

Összesen 16 db-ot készítünk belőle.

 

 

 

 

 

 

A horgolt nyuszik összeállítása

 

Horgolt nyuszis kosár: a fülk felvarrása

Felvarrjuk a füleket a horgolt körlapokra (közvetlenül egymás mellé, így kissé V-alakban elállóak lesznek), …

 

 

 

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a szemek és az orr felragasztása

… majd orrot és szemeket ragasztunk/ varrunk rá. Az enyémeken fekete gyöngyből vannak a szemek és egy kis színes szív alakú kövecskéből az orrok és ragasztópisztollyal ragasztottam fel, de a hobby ragasztó is elég jól rögzíti. Vidámnak tartom, hogy az orrok többféle színűek lettek, ez kissé megtöri az egyformaságot, mégis egységes képet mutatnak.

Ezután 4-4 nyuszifejet egymáshoz varrunk: 2-3 pálcát az oldalukon és 1-2 pálcányit a szomszédos füleknél.

 

 

 

A horgolt nyuszis kosárka kikeményítése

 

Horgolt nyuszis kosár: a kosár fülének és a nyusziknak a kikeményítése

Elég, ha csak a nyuszikat (főként a fülüket) és a kosár fülét keményítjük ki. Aki még nem próbált horgolt mintát keményíteni, ide kattintva megtalálhatja a részleteket. 

Praktikus, ha a horgolt kosár füle alá egy lufit szorítunk, így szép íve lesz. Ha a kosár feneke felhajlik, biztosítótűvel rögzítsük le, hogy teljesen egyenes maradjon, míg megszárad a keményítő, így kikeményítve sem lesz homorú a kosár alja.

 

 

 

 

A horgolt nyuszis kosárka bélelése

 

Horgolt nyuszis kosár: merevítő falap kivágása

Még duplaszállal horgolva, keményítve sem elég erős a horgolt kosárka ahhoz, hogy több hímes tojást elbírjon anélkül, hogy meghajlana. Ezért az alját egy falappal erősíthetjük meg. Ehhez egy oválist vágunk ki úgynevezett női falapból, majd az oldalait lecsiszoljuk (ezen a képen az első, elnagyolt vágás látszik csak, finomra csiszolás nélkül). Aki nem szeretné ennyire túlbonyolítani a munkát, helyettesítheti bármilyen ollóval vágható anyaggal a női falapot (pl. erős karton, plexi stb, de akár ki is keményítheti – bár ez utóbbi nem lesz olyan erős).

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a bélés kiszabása

Ha elkészíült a horgolt kosárka alsó merevítése, bélést varrunk bele: kiszabunk egy ovális formát (16 cm hosszú és 10 cm széles varrásszél nélkül) és egy kb. 47 cm hosszúságú téglalapot, mely belülről körül éri a kosárka oldalát. Ne felejtsünk el varrásszélt is hagyni!

 

 

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a bélés megvarrása

Ezután varrógéppel beszegjük a téglalapot, majd az oválhoz varrjuk, végül a téglalap két végét is összevarrjuk. 

 

 

 

 

 

A horgolt nyuszis kosárka összeállítása

 

Horgolt nyuszis kosár: a szalag befűzése (1.kör)

Felvarrjuk a horgolt kosár fülét (pontosan mérjük ki, mert ha nem egymással szembe kerül a két szára a kosár közepén, a kosárka ferde lesz és billenni fog).  

Egy szalagot fűzünk be a kagylóminták közepébe. Ezt a szalagot a bélés anyagából varrtam, de természetesen egy szaténszalag is megfelel. A lényeg, hogy kétszer körbe érje a horgolt kosárkát (kb. 95 cm hosszúságú szükséges ehhez), mert úgy fűzzük be, hogy ne maradjanak rések a horgolt kagylók között. 

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a bélés és a nyuszik felvarrása

Beletesszük a horgolt nyuszis kosárba az alsó merevítést, erre igazítjuk a bélést. Belehelyezzük a nyuszi-sorokat a bélés és a kosár oldala közé. Ha szükséges, egy kissé behatjuk a bélést, hogy ne látszódjon ki a nyuszik mögül, majd gombostűvel összetűzzük őket.

 

 

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a bélés

Ezután összevarrjuk. Érdemes két sorban varrni, alul és felül is és ha nagyon elállnak a nyuszik, a kosárka füléhez is varrjuk hozzá egy-két öltéssel a szomszédos nyuszifüleket.

 

 

 

 

 

A horgolt nyuszis kosárka díszítése

 

Horgolt nyuszis kosár: a pillangó és a virágok felvarrása

Ezután már nem maradt sok munka 🙂 Horgolunk két db fehúzott pálcából készült pink színű virágot, ezeket a horgolt nyuszis kosár fülének tövéhez varrjuk fel mindkét oldalon (a nyuszik között épp maradt nekik hely). 

Horgolunk egy türkiz színű kis pillangót, ezt a horgolt kosárka fülére varrjuk fel az alsó harmad tetején (hogy a kis kezeket, melyek felemelik a kosarat, ne zavarja).

 

 

 

 

 

Horgolt nyuszis kosár: a masni felvarrása

Végül a horgolt nyuszis kosár mindkét oldalán középre, oda, ahol a szalag fut, egy-egy masnit varrunk fel.

 

 

 

 

 

Ezzel elkészült  a horgolt nyuszis kosár! Indulhat a hímes tojás és csokinyuszi vadászat! 🙂 Kellemes horgolást kívánok Mindenkinek, aki belevág ebbe a nem hétköznapi eredménnyel kecsegtető munkába! 

 

Horgolt nyuszis kosár

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt nyuszis kosár

 

 


Kapcsolódó bejegyzések



Legyél az első, aki hozzászól!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.