Ugrás a tartalomhoz

Horgolt csillagvirág mandala

Közzétéve itt: Díszítés, dekoráció, Horgolásminták, és Nyár


Horgolt csillagvirág mandala

Mielőtt elkezdtem jógázni, nem nagyon érdekeltek a mandalák. Tudtam persze, hogy szép, színes körökről van szó, de nem igazán fogott meg, elég távol áll tőlem ez a világnézet. Aztán az egyik órán elég sokáig kellett kitartani egy pózt (fejjel lefelé persze 🙂 ), hogy elnézegessem a falon lógó mandala-festményeket és itthon újra rákerestem a neten – természetesen – a horgolt verziókra. Vidám színeikkel, keleties hangulatukkal végül megihlettek annyira, hogy én is horgoljak egyet. A minta, melyet ebben a bejegyzésben bemutatok, igazi internet-siker lett, szerintem nagyon ötletes és szép. Ezúton is köszönöm szépen Zelnának, aki kitalálta! Az angol nyelvű forrás sok részletes fotóval ide kattintva érhető el.

Utána olvastam, mik is tulajdonképpen azok a mandalák, akit érdekel, kezdheti a Wikipédián a tájékozódást. Vallástól, világnézettől függetlenül is nagyon szép lakásdíszek, így senkit se tartson vissza a kissé idegen látvány, szerintem hamar meg lehet szeretni 🙂

 

 A mintaleíráshoz felhasznált rövidítések itt találhatóak.

 

Alapanyagok, eszközök a horgolt csillagvirág mandala elkészítéséhez:

  • színes pamutfonalak 3,5-4-es méretű horgolótűhöz (aki minden kört más színnel szeretne horgolni, annak 18 féle színre lesz szüksége)
  • 3,5-4-es méretű horgolótű
  • olló
  • aki a falra szeretné akasztani, ajánlom, hogy használjon keretként drótót

 

A horgolt csillagvirág mandala elkészítése

 

“Lábjegyzetek” a horgolt csillagvirág mandala mintához

 

Horgolt csillagvirág mandala

Ez a mandala kb. 33-35 cm átmérőjű lesz a fonalvastagságtól és a tű méretétől függően (az enyém 35 cm). Arra még nem jöttem rá, hogy az enyém miért lett fodros, lehet, hogy nem voltak egyforma méretűek a fonalaim vagy az eredeti minta ilyen. A vasalás szépen kiegyenesítette, csak sajnos nem volt tartós megoldás. Gondolkoztam rajta, hogy kikeményítem, végül azért mondtam le róla, mert a karácsonyfadíszeimnél jól bevált keményítési technika színes fonalon nem olyan szép, mint fehéren (bár az is lehet, hogy egyszerűen nem voltam elég türelmes és nem dolgoztam elég szépen vele). Így végül egy erősebb, de nem túl vastag drótot fűztem végig hátul az utolsó körbe, ezzel az akasztó is egyből meglett hozzá. Szerintem keret vagy keményítés nélkül csak asztalterítő lehet 🙂

Megj.: külön nem írok színeket, mindenki maga döntse el, hogy mikor milyen színre vált. Az enyém körönként különböző, kivéve a fehér és a türkiz köröket, azokból kettő van.

Eltérek annyiban a forrástól, hogy nálam van kezdőkör és azt követi az első kör. A forrás a kezdőkört első körnek tekinti, vagyis egy környi csúszás van a leírásainkban.

Külön a körök befejezését sem írom ki, tartsuk a mintát minden körben, a fényképek segítenek ebben.

Továbbá: a leírásban a pálcák közötti vesszők azt jelentik, hogy a köv. szembe horgolunk pl. kp, fp, 2 erp= az első szembe kp, a köv. szembe fp, a köv. szembe, erp, a köv. szembe erp. A zárójelben lévő pálcákat pedig egy szembe vagy egy láncszemívbe horgoljuk pl. (2 erp) = 2 erp-t horgolunk egy szembe.

 

A horgolt mandala közepe: a csillagvirág mintaleírása

 

 

Horgolt csillagvirág mandala: kezdőkör és 1.kör

Kezdőkör: varázskörbe horgolunk 2 lsz, 2 erp KLA, *3 erp KLA, 3 lsz* ism. a kör végéig,, összekötjük a kört

Megj.: KLA = klaszter (3 erp-t egyszerre fejezünk be)

1.kör: valamelyik 3 lsz-es ívbe beszúrjuk a tűt: (3 lsz, 3 erp, 1 lsz), a köv. lsz ívbe *(4 erp, lsz)* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

 

 

 

Horgolt csillagvirág mandala: 2-4.kör

2.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik 4-erp-csoport első és második szeme közé: (3 lsz, erp), (2 erp) az erp-csoport minden pálcájába, 8 lsz, *(2 erp) a köv. erp-csoport minden pálcájába, 8 lsz* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

3.kör: beszúrjuk a tűt az egyik lsz ív utáni első erp-ba: ksz minden pálcába, *a köv. lsz ívbe (kp, fp, 3 erp, 1 krp, 3 lsz, 1 krp, 3 erp, 1 fp, 1 kp (ez egy virágszirom-forma), 6 ksz* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

4.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik 2.körben található erp-csoport 3.erp-jébe: 3 lsz, a köv. szembe 1 erp, *3 lsz, a szirom jobb oldala: 1 kp, 2 erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 1 krp, 3 lsz, 1 krp, 2 erp), a szirom bal oldala: 1 erp, 1 erp, 1 fp, 1 kp, 3 lsz, a 2. kör 3. pálcájába 1 erp, a 4. pálcájába 1 erp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

Megj.: ez az eredeti mintaleírás fordítása, de én eltértem ettől, mert nem jött ki a minta a virágszirmokon. Úgy csináltam, hogy a virágszirmok csúcsán lévő lsz ív előtt és után minden szembe kerüljenek azok a pálcák, melyeket a leírás ír, vagyis pl. a lsz ív előtt nem az első, hanem a 2. szembe került a kp. A jobb érthetőség kedvéért nézzétek meg a fényképet!

 

Horgolt csillagvirág mandala: 5.kör

5.kör: beszúrjuk a tűt az előző kör valamelyik 2-erp-csoportja közé: (3 lsz, erp), *3 lsz, a szirom jobb oldala: kp, fp, 3 erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 3 lsz, 2 erp), a szirom bal oldala: 3 erp, fp, kp, 3 lsz, a köv. 2-erp- csoport közé: (2 erp)* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

 

 

 

 

Horgolt csillagvirág mandala: 6-7.kör

6.kör: beszúrjuk a tűt az előző kör valamelyik 2-erp-csoportja közé: (1 lsz, 1 kp), *6 lsz, a szirom bal oldala: kp, fp, 3 erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 3 lsz, 2 erp), a lsz ív utáni részen:a szirom bal oldala: 3 erp, fp, kp, 6 lsz, a köv. 2-erp-csoport közé kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

7.kör: beszúrjuk a tűt a szirom jobb oldalának első szemébe: a szirom jobb oldala: kp, fp, 3 erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 3 lsz, 2 erp), a szirom bal oldala: 3 erp, fp, kp, *6 lsz, kp a lsz ívbe, 6 lsz, kp a lsz ívbe, 6 lsz, a szirom jobb oldala: kp, fp, 3 erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 3 lsz, 2 erp), a szirom bal oldala: 3 erp, fp, kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

 

A horgolt csillagvirág mandala körré alakítása

 

Horgolt csillagvirág mandala: 8-9.kör

8.kör: beszúrjuk a tűt a szirom jobb oldalán a 4. szembe: 3 lsz, a köv. szembe erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 3 lsz, 2 erp), a szirom bal oldala: 2 erp, *6 lsz, kp a lsz ívbe, 6 lsz* ism. még kétszer, 6 lsz, a szirom jobb oldalán: erp a szirom 4. szemébe, a köv. szembe erp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 erp, 3 lsz, 2 erp), a szirom bal oldala: 2 erp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

9.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik szirom jobb oldalának 3. szemébe: 2 lsz, fp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 fp, 2 lsz, 2 fp), a szirom bal oldala: 2 fp, *6 lsz, kp a köv. lsz ívbe, 6 lsz, a köv. lsz ívbe: (4 krp), a köv. lsz ívbe: ( 4 krp),  6 lsz, kp a köv. lsz ívbe, 6 lsz, a szirom jobb oldala: fp a 3. szembe, fp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (2 fp, 2 lsz, 2 fp), a szirom bal oldala: 2 fp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

Horgolt csillagvirág mandala: 10-11.kör

10.kör: beszúrjuk a tűt a szirom jobb oldalán a 3. szembe: 2 lsz, fp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (3 fp), a szirom bal oldala: 2 fp, *6 lsz, a köv. lsz ívbe (3 erp), 6 lsz, a köv. lsz ívet kihagyjuk, (8 krp) az előző kör minden krp-jába, 6 lsz, kihagyjuk a köv. lsz ívet, (3 erp) a köv. lsz ívbe, 6 lsz, a szirom jobb oldala: fp a 3. szembe, fp, a szirom csúcsán a lsz ívbe: (3 fp), a szirom bal oldala: 2 fp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

11.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik szirom csúcsán: (2 lsz, fp), fp , *lsz, (6 erp) a köv. lsz ívbe, (6 erp) a köv. lsz ívbe, lsz, egy szemet kihagyunk, 6 krp, lsz, (6 erp) a köv. lsz ívbe, (6 erp) a köv. lsz ívbe, lsz, a szirom csúcsán: 2 fp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

12.kör: beszúrjuk a tűt a szirom csúcsán a két szem közé: 2 lsz, *fp a köv. lsz ívbe (ami egyetlen lsz-ből áll), 6 fp, 6 erp, 6 krp, 6 erp, 6 fp, fp a köv. lsz ívbe (ami egyetlen lsz-ből áll), 1 fp a szirom csúcsába*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

Horgolt csillagvirág mandala: 12.kör
Horgolt csillagvirág mandala: 12.kör

 

 

 

 

 

 

 

A horgolt csillagvirág mandala széle 

 

Horgolt csillagvirág mandala: 13-14.kör

13.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik 6-krp-csoport második pálcájába: 4 lsz, 4 krp, 13 erp, 2 krp, 13 erp, *5 krp, 13 erp, 2 krp, 13 erp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

14.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik szirom csúcsán a két krp közé: 5 lsz (ezt két részre vettem, eltérve a forrástól: egy szembe horgoltam egy lsz-et, egy kp-t és a 4 lsz-et), kihagyunk két “lyukat”, kp a köv. lyukba, *4 lsz, kihagyunk 2 lyukat, kp a köv. lyukba* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

Megj.: a “lyuk” itt két pálca közötti hézagra vonatkozik, vagyis nem a pálcába, hanem a pálcák közé horgolunk!

 

Horgolt csillagvirág mandala: 15.kör

15.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik lsz ívbe: (3 lsz, 2 erp, lsz), *a köv. lsz ívbe: (3 erp, lsz)* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

 

 

 

 

 

Horgolt csillagvirág mandala: 16.kör

16.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik 3-erp-csoport 2. szemébe: (lsz, kp), lsz, *Xerp a 14. körbe a kp két oldalán, lsz, kp a köv. 3-erp-csoport középső pálcájába* ism. a kör végéig, összekötjük a kört

Megj.: Xerp = keresztben horgolt erp

 

 

 

A horgolt csillagvirág mandala szegélye

 

Horgolt csillagvirág mandala: 17.kör

17.kör: beszúrjuk a tűt valamelyik Xerp bal oldalán a lsz ívbe (ami egyetlen lsz-ből áll), ksz, ksz a köv. lsz ívbe (ami szintán egyetlen lsz-ből áll), *6 lsz, ksz a tűtől számított 4. lsz-be ( ez így egy pikó lesz az X erp felett), ksz a köv. lsz ívbe, ksz a köv. lsz ívbe* ism. a kör végéig, összekötjük a kört, elkötjük, elvezetjük és elvágjuk a fonalat.

 

 

 

Befejezésül

 

Horgolt csillagvirág mandala

Mint már a bejegyzés elején is említettem, egy erős, de nem túl vastag drótot fűztem végig az utolsó körben a horgolt csillagvirág mandala hátoldalán, így máris falra akaszthatóvá vált és szépen kisimult-kifeszült a körlap. 

Nagyon hosszú és bonyolultnak tűnő lett ez a bejegyzés. Akinek nehezen értelmezhető, nézze meg a forrást is, ide kattintva minden egyes körről található fénykép.

Azt olvastam a mandalákról, hogy festésük meditatív tevékenység. A magam részéről a horgolást is annak tekintem (ha minden simán megy, jó a mintaleírás és nem rontom el 🙂 ), így aki mandalát horgol és fogékony is a spiritualitásra, ennek a mandalának az elkészítése közben bőven lesz alkalma elmerülni lelki életének mélységeibe.

És hogy mára stílszerűen búcsúzzak: Namaste

 

Horgolt csillagvirág mandala


Kapcsolódó bejegyzések



Egy hozzászólás

  1. Mészáros Istvánné
    Mészáros Istvánné

    SZép! Köszönöm, hogy megosztottad velünk!

    2017-06-02
    |Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.