Sziasztok! 🙂
Ez is egy tavalyi terv volt (mint a horgolt nyuszis kosárka), melyet csak idén volt időm elkészíteni húsvét-környéki ajándékként a kislányomnak. Így most lett egy újabb “öri-barija”, – a horgolt bari-párna mellett – bár szerintem nyugodtan jellemezhetjük “ari-barinak” is 🙂 Az elkészítése pár órát igénybe vesz ugyan, de nem igényel különösebben komoly horgolási gyakorlatot. Mivel a mintaleírás elég hosszú, két részben teszem közzé. Az első részben a bárány teste, karjai és lábai szerepelnek, a második részben pedig a feje, fülei és az összeállítás.
A cikkben felhasznált horgolási rövidítéseket ide kattintva találhatod meg.
Alapanyagok, eszközök a horgolt bárány elkészítéséhez:
- fehér fonal 6-os méretű horgolótűhöz, barna fonal 5-ös méretű horgolótűhöz, egy kevés fekete fonal (Red Heart, Yarn Art)
- 6-os és 5-ös méretű horgolótű
- tű, cérna, olló
- 2db mozgó szem, ragasztópisztoly
- 1 db fehér pompom (a faroknak)
A horgolt bárány elkészítése 2.
A horgolt bárány feje
Spirálisan horgolunk, ehhez érdemes szemjelölőt használni. Barna fonallal, 5-ös méretű horgolótűvel dolgozunk.
Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört (6 kp)
1.kör: *(2 kp)* ism. a kör végéig (12 kp)
2.kör: *(2 kp), kp* ism. a kör végéig (18 kp)
3.kör: *(2 kp), 2 kp* ism. a kör végéig (24 kp)
4.kör: *(2 kp), 3 kp* ism. a kör végéig (30 kp)
5-8.kör: *kp* ism. a kör végéig (30 kp)
9.kör: *F, 3 kp* ism. a kör végéig (24 kp)
10.kör: *kp* ism. a kör végéig (24 kp)
11.kör: *F, 2 kp* ism. a kör végéig (18 kp)
12-13.kör: *kp* ism. a kör végéig (18 kp)
14.kör: *(2 kp), kp* ism. a kör végéig (24 kp)
15.kör: *kp* ism. a kör végéig (24 kp)
Keményre töltjük tömőanyaggal.
16.kör: fehér fonallal, 6-os méretű horgolótűvel folytatjuk: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (24 kp)
17.kör: *kp* ism. a kör végéig (24 kp)
18.kör: *Nupp, kp, Nupp, (2 kp)* ism. a kör végéig (30 kp)
19.kör: *3 kp, F* ism. a kör végéig (24 kp)
20.kör: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (24 kp)
A nupp elkészítésének részletes bemutatása ide kattintva érhető el.
21.kör: *2 kp, F* ism. a kör végéig (18 kp)
22.kör: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (18 kp)
23.kör: *kp, F* ism. a kör végéig (12 kp)
24.kör: *Nupp, kp* ism. a kör végéig (12 kp)
25.kör: *kp, F* ism. a kör végéig (6 kp)
Végül kipótoljuk a tömést, kinyomkodjuk a buborékokat és tűvel vagy horgolótűvel összezárjuk a nyílást.
A horgolt bárány fülei
Barna fonallal, 5-ös méretű horgolótűvel, spirálisan horgolunk.
Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört (6 kp)
1.kör: *(2 kp)* ism. a kör végéig (12 kp)
2.kör: fp, (2 erp), fp, 3 kp, fp, (2 erp), fp, 3 kp (14 pálca), elkötjük és elvágjuk a fonalat
Még egyet horgolunk belőle.
A horgolt bárány összeállítása
Érdemes először gombostűvel feltűzni a bárány testrészeit, hogy szimmetrikus legyen.
Felvarrjuk a füleket a fejre, majd felragasztjuk a szemeket. Aki szeretné, ha lányosabb lenne a báránya, virággal díszítheti az egyik füle mellett.
Fekete fonallal orr-és száj mintát varrunk rá egyszerű Y-alakban.
Ezután felvarrjuk a karokat és a lábakat, hátulra pedig a bojtot (faroknak). A spirális horgolás miatt nem olyan könnyű szépen, szimmetrikusan elhelyezni a testrészeket, kicsit megcsalhat a szemünk.
Végül felvarrjuk a fejet a testre és egy kis szalaggal masnit kötünk a nyakára.
Még elkészülhet húsvétig! Bármilyen, a horgolt bárány-mintával kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolok a bejegyzés alján található Hozzászólások-ban vagy a Kreatív+Hobby Alkotóműhely Facebook-oldalán. Jó horgolást kívánok Mindenkinek! 🙂
Nagyon jol sikerult csak a szemet nem tom mivel ragasszam fel mert caaj textelragasztom van. Es probalom, de nem eagad neg.
Te nivel ragasztod?
Koszonim elore is.
üdvözlöm a bárány testének a leírása érdekelne. Köszönöm.
Erre a linkre kattintva megtalálja a leírást:
http://kreativeshobby.hu/index.php/2017/04/05/horgolt-barany-az-ari-ori-bari-1/