Ugrás a tartalomhoz

Horgolt bari-párna szempillafonalból

Közzétéve itt: Gyermekeknek, Horgolásminták, Húsvét, Születésnap, és Tavasz


Horgolt bari-párna szemből
Horgolt bari-párna szemből

Ebben a bejegyzésben egy pihe-puha plüssjáték elkészítését mutatom be, mely egyszerre párna és bárány egyben. Szerintem különleges ajándék lehet a nyuszifészekben.

Ne ijedjetek meg a bejegyzés hossza miatt, egyáltalán nem bonyolult elkészíteni és kb. két délután vagy este alatt megvan.

Nagy élmény volt számomra, mert már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a fonalat. Gyönyörű, bronzos fénye van és nagyon selymes a tapintása. Sajnos, ezzel a fonaltípussal horgolni eléggé idegölő munka, mert alig lehet kisilabizálni, hol is van az előző sor pálcája, amibe bele kéne szúrni a tűt… de megéri végigküszködni! Ha elég lazán horgoljuk (de nem túl lazán, nehogy kivillanjon alóla a tömőanyag), azért meg lehet találni a szemeket.

A minta eredetije egy orosz kötésminta, ahol ráadásul 2 mm-es tűt használ az ötletgazda, így eléggé át kellett alakítanom ahhoz, hogy a választott fonalamhoz és elképzelésemhez megfeleljen. 

Remélem, nem csak nekem okoz örömet ez a bari, hanem majd húsvétkor kis unokaöcsémnek is! És remélem, Ti is láttok benne fantáziát és elkészítitek! Igazából kisgyermekeknek szántam, de egyáltalán nem meglepő módon nagyon sok korombeli barátnőm tapogatta és nézegette vágyakozva, míg készült, hogy ők is nagyon szeretnének egyet. Egyéb én is 🙂

 A másik típusú bari-párna mintája, melyet kötőfonalból készítettem el, itt található.

 

A felhasznált rövidítések itt találhatóak.

 

Alapanyagok, eszközök:

  • 2 gombolyag barna szempillafonal 7-es horgolótűhöz, kevés bordó szempillafonal
  • barna pamut fonal 4-es tűhöz, kevés fekete fonal
  • 7-es méretű és 4-es méretű horgolótű
  • nagylyukú tű, olló
  • tömőanyag
  • egy pár patent
  • szemek, ragasztópisztoly

 

A horgolt bari-párna elkészítése

 

A horgolt bari-párna teste

 

Horgolt bari-párna: a párna oldala
Horgolt bari-párna: a párna oldala

Kezdősor: 32 lsz barna szempillafonallal, 7-es méretű horgolótűvel

1-14.sor: 2 lsz, *fp* ism. a sor végéig, 2 lsz, ford.

 

 

 

 

Horgolt bari-párna: a párna oldalai
Horgolt bari-párna: a párna oldalai

kb. 30×20 cm nagyságú téglalap lesz. Kettőt készítünk belőle.

 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna: a párna oldalainak összevarrása
Horgolt bari-párna: a párna oldalainak összevarrása

Ezután egymásra helyezzük a két horgolt téglalapot, széleiket összevarrjuk, majd mielőtt bezárjuk a nyílást, lazán megtöltjük tömőanyaggal, végül befejezzük az összevarrást.

 

 

 

Horgolt bari-párna: a patent felvarrása
Horgolt bari-párna: a patent felvarrása

Végül a párna rövidebb oldalainak közepén, a varrat mellett patentot varrunk rá (természetesen a patent két fele egymással szemben lesz, hogy barivá zárható legyen a párna).

Megj.: az eredeti minta nem egy, hanem két pár patentot használ, a párna sarkaira varrva. Szerintem jobban előjönnek a lábak, ha csak középen zárul össze a párna.

 

A horgolt bari-párna feje

 

Horgolt bari-párna: a fej alsó része
Horgolt bari-párna: a fej alsó része

4-es méretű horgolótűvel, hozzáillő méretű barna pamut fonallal:

Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört és összekötjük a kört  (6 kp)

1.kör: * (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (12 kp) 

2.kör: *kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (18 kp)

3.kör: *2 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (24 kp)

4.kör: * 3 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp)

5.kör: *4 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

6.kör: *5 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (42 kp)

7-10.kör: *kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (42 kp)

11.kör: *5 kp, F2kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

Horgolt bari-párna: a fej felső része
Horgolt bari-párna: a fej felső része

12.kör: *kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

13.kör: *4 kp, F2kp* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp)

14-16.kör: *kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp)

17.kör: *4 kp, (2 kp) *, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

Bordó szempillafonallal, 5.5-es méretű horgolótűvel folyt.:

18.kör: *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

19.kör: *5 kp, (2 kp)* ism. a kör végéig, összekötjük a kört (42 kp)

20.kör: *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört (42 kp)

Horgolt bari-párna: a fej töltése
Horgolt bari-párna: a fej töltése

21.kör: *5 kp, F2kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

22.kör: *4 kp, F2kp* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp) Megtöltjük tömőanyaggal. 

23.kör: *3 kp, F2kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (24 kp)

24.kör: *2 kp, F2 kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (20 kp)

25.kör: *kp, F2kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (14 kp)

26.körtől: *F2kp* ism. míg bezárul a kör, elkötjük és elvágjuk a fonalat.

 

Horgolt bari-párna: a száj és az orr felvarrása
Horgolt bari-párna: a száj és az orr felvarrása

Ezután a képen látható módon, fekete fonallal felvarrjuk a száj és az orr ívét.

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna: a szemek felragasztása
Horgolt bari-párna: a szemek felragasztása

Ragasztópisztollyal felragasztjuk a szemeket.

Végül felvarrjuk a párna egyik hosszabbik oldalának a közepére.

 

 

 

 

 

 

 

A horgolt bari-párna fülei

 

Mintadiagram
Mintadiagram

4-es méretű horgolótűvel, hozzáillő méretű barna pamut fonallal:

1.sor: 16 lsz, ford.

2.sor: a tűtől számolva a negyedik szembe kp, 8 kp, 3 erp, az utolsó szembe: (8 erp)

3.sor: nem fordítjuk meg a mintát, hanem folytatjuk a kezdősor másik oldalán tovább: 3 erp, 10 kp, ford.

4.sor: 2 lsz, 9 kp, *(2 kp), 2 kp*, ism. még háromszor, (nem fordítjuk meg a mintát, hanem horgolunk tovább), (2 kp), 11 kp, elkötjük és elvágjuk a fonalat. 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna: a fülek
Horgolt bari-párna: a fülek

Még egyet készítünk belőle, majd felvarrjuk őket a horgolt bárányfejre.

 

 

 

 

 

 

 

A horgolt bari-párna lábai

 

Horgolt bari-párna: a láb horgolása
Horgolt bari-párna: a láb horgolása

4-es méretű horgolótűvel, hozzáillő méretű barna fonallal:

Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört és összekötjük a kört

1.kör: *(2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (12 kp)

2.kör: *kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (18 kp)

3.kör: *2 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (24 kp)

4.kör: *3 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp)

5.kör: *4 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

6.kör: *5 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (42 kp)

7-9.kör: *kp* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (42 kp)

10.kör: *5 kp, F2kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

11.kör: *kp* ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

12.kör: *4 kp, F2kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp)

13.kör: *3 kp, F2 kp*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (24 kp)

14.kör: *kp* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (24 kp)

 

A lábakból összesen négyet készítünk.

Horgolt bari-párna: a láb töltése
Horgolt bari-párna: a láb töltése

Ezután megtöltjük őket tömőanyaggal…

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna: a láb töltése
Horgolt bari-párna: a láb töltése

… majd a képen látható módon, fekete fonallal “patát” varrunk rájuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna: a horgolt lábak felvarrása
Horgolt bari-párna: a horgolt lábak felvarrása

Végül felvarrjuk őket a párna csücskeire.

 

 

 

 

 

 

A horgolt bari-párna farka

 

Bordó szempillafonallal, 7-es horgolótűvel:

Horgolt bari-párna: a farok horgolása
Horgolt bari-párna: a farok horgolása

Kezdőkör: varázskörbe 6 kp, összehúzzuk a varázskört és összekötjük a kört (6 kp)

1.kör: * kp* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (12 kp)

2.kör: * kp, (2 kp)* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (18 kp)

3.kör: *2 kp, (2 kp)* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört (24 kp)

4.kör: * 3 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (30 kp)

5.kör: * 4 kp, (2 kp)*, ism. a kör végéig, összekötjük a kört (36 kp)

6-8.kör: *kp* , ism. a kör végéig, összekötjük a kört, elkötjük és elvágjuk a fonalat (36 kp)

 

Horgolt bari-párna: a farok töltése
Horgolt bari-párna: a farok töltése

Megtöltjük tömőanyaggal és felvarrjuk a horgolt bari-párnára.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ezzel elkészült a horgolt bari-párnánk, már csak ki kell bírni húsvétig, míg titokban a nyuszi-fészekbe csempészhetjük 🙂

 Az eredeti, orosz nyelvű kötésminta ide kattintva érhető el.

Horgolt bari-párna szemből
Horgolt bari-párna szemből
Horgolt bari-párna: oldalról, összezárva
Horgolt bari-párna: oldalról, összezárva

 

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna
Horgolt bari-párna

 

 

 

 

 

 

 

Horgolt bari-párna
Horgolt bari-párna

 

 

 

 

 

 

 


Kapcsolódó bejegyzések



3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.