Ugrás a tartalomhoz

Ünneplős szoknyácska

Közzétéve itt: Gyermekeknek, és Varrás


 
 
Ünneplős szoknyácska
Ünneplős szoknyácska
Itt van március 15.-e és ez az egyetlen alkalom az ovinkban, amikor fekete-fehér ünneplőt várnak el. Így gondoltam, jóval olcsóbban megúszom, ha magam varrom meg, hiszen jövő ilyenkor már biztosan nem lesz jó a lányaimra. Még sosem készítettem ilyesmit, tehát kalandra fel! 😉
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Alapanyagok, eszközök

 
 

  • fekete szövet anyag (öltöny/kosztüm szövet)
  • fekete széles (3,5-4 cm) gumiszalag
  • fekete keskeny (2,5 cm) és széles (4 cm) szaténszalag
  • fekete cérna, tű, olló, mérőszalag
  • varrógép

 
 
 
 
 
 
 

Az ünneplős szoknyácska elkészítése

 

 
Lemértem a lánykáimat (mert természetesen két egyforma szoknyát varrtam, két méretnyi különbséggel). Szándékosan nem adok meg konkrét adatokat, hiszen ez méretre készült szoknya – ahány gyerek, annyi méret. 
A gumiszalag hosszát úgy határoztam meg, hogy kissé kifeszítve rásimuljon a derekára, de ne szorítsa. Ezután méretre vágtam.
 
 
 
 
 
 
A magasított derékrészhez úgy mértem meg a szükséges anyaghosszúságot, hogy szintén kifeszítettem a gumit, de nem teljesen, hiszen itt felül nem akartam, hogy húzott legyen a szoknya, csak azt, hogy kényelmesen rásimuljon a derekára és a csípőjére, de ha tele van a pocakja, azért legyen hová tágulnia a szoknyaderéknak. Ezután alagutat varrtam a guminak.
 
 
 
 
 
 
A szoknya középső, bidres-bodros része kb. 1,5-2-szerese a szoknyaderéknak. Nálam ügyesebbek természetesen egy lépésben összevarrhatják, jól meghúzva, de én először kézzel húztam be cérnával, majd rátűztem gombostűvel és úgy varrtam rá géppel. Biztos, ami biztos 🙂 
 
 
 
 
 
 
 
 
Alul duplán szegtem be az anyagot. 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Szintén gombostűvel tűztem fel a széles szaténszalagot, de nem olyan sűrűn, mint a szoknya középső részét (az kb. 1 centis volt), csak 5 centinként, majd rávarrtam kívülről a beszegett szegélyre.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kifordítottam a szoknyát és összevarrtam az oldalát is. Befűztem a gumiszalagot (a két nyíl közötti részen), majd összevarrtam a nyílást.
 
 
 
 
 

 
 
 
 
Végül a keskeny szaténszalagból masnit varrtam és a szoknya szegélyén, kb. a bal térd felett (szándékosan nem középen) egy ponton (ld. piros nyíl)  felhúztam és felvarrtam a szaténszalag-szegélyt és ott rögzítettem a masnit is. 
Még sosem varrtam igazi ruhát, így nagyon meglepődtem, hogy ilyen egyszerű 🙂 Egészen büszke vagyok a végeredményre, szerintem olyan, mintha boltban vettem volna.
 
 
 
 
 
 
 
 


Kapcsolódó bejegyzések



Egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.