Ugrás a tartalomhoz

Bemutatkozás

 

Kedves Látogató!

 

Köszönöm szépen szíves érdeklődését a munkám iránt, mely egyben a hobbim is.

Kreatív+Hobby blogomat tavaly indítottam útjára azzal a céllal, hogy ötleteket és egy kis fellélegzést adjak a velem egy cipőben járó kisgyermekes anyukáknak, fiatal háziasszonyoknak, ifjú feleségeknek.

Műhely
Műhely

Az elmúlt hat évben többféle kreatív hobby-technikát kipróbáltam, internetről megtanultam horgolni és tortákat sütni. Ez utóbbi kettő a nagy kedvencem, de a honlapomon természetesen más irányvonalakat és ötleteket is felsorakoztatok. Igyekszem egyszerűbb és bonyolultabb, modern és klasszikus, valamint szezonális holmik elkészítését bemutatni részletes leírásokkal és képekkel fűszerezve, mert ezek hiányoztak a legjobban egy-egy témában, melyeket kutattam, míg terveztem és gondolkoztam, hogyan is valósíthatnám meg az elképzeléseimet. Minden bejegyzés mögött gondos utánajárás és kísérletezgetés áll, komoly, lelkiismeretes alkotói munka és többségében saját ötletek saját fényképekkel, de az alapötletet adó forrást minden esetben feltüntetem, amennyiben más szellemi munkáját bármilyen szinten felhasználtam. 

Pinatát készítünk Jázminnal
Pinatát készítünk Jázminnal

Nagyon szeretem az egyedi, nőies, elegáns holmikat és a vidám, harsány színű, gyermekeknek szánt tárgyakat.Szeretem, hogy az otthonom barátságos, színes és nem hétköznapi kézműves tárgyakkal díszített, az oly’ gyakran szállongó sütiillatnak köszönhetően pedig mérhetetlenül otthonos :-) . Mindezt az ötleteimmel és a munkámmal alakítottam ilyenné és remélem, hogy ezeket bemutatva mások is kedvet kapnak az alkotásra vagy a sütisütésre. Hangsúlyozom, hogy ez nem egy receptes blog, pusztán az új, egészséges vagy jól bevált, mindig sikert arató receptjeimet osztom meg az Olvasókkal. 

A horgolás és sütés mellett remek kihívásnak tartom az újrahasznosítás témakörét. A szememben a legtöbb limlom, melyek itthon elveszítették a funkciójukat vagy nem alkalmasak már az eredeti feladatkörük betöltésére, nem szemétnek számítanak, hanem alapanyagnak, valami új kezdetének.

Emellett nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a Magyarországon még nem elterjedt, így magyar nyelven nem elérhető témákat bemutassam, illetve a horgolási mintákat, melyeket használok (angol/orosz/japán), szintén magyarra fordítva írom le, hogy bárki számára érthető legyen.

Remélem, hogy mindenki talál az ízlésének megfelelő holmit, melyet a leírásaim alapján elkészíthet. Sosem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a legtöbb tárgy elkészítéséhez nem kell különösebb kézügyesség, csak kitartás és türelem. Mindenkit arra buzdítok, hogy ugródeszkának használja a bejegyzéseimet, bátran dolgozza bele a saját elképzeléseit!

Online boltom elérhetővé vált, olyan termékek szerepelnek benne, melyeket azonnal, vagy 1-2 napos munka után tudok szállíttatni. Ha valakinek tetszenek az alkotásaim, de nincs türelme, ideje vagy kedve elkészíteni őket, én nagyon szívesen elkészítem neki. Aki az én termékeimet választja, egyedi, lelkiismeretes munkával, kézzel készült terméket választ.

Üdvözlettel,20151010_165930

Otártics Éva